MENÜ
hu de
2025. Február 03. 10:40

2024 Összefoglaló

Összefoglaló a 2024-es évben végzett munkánkról, programokról

2024-ben ismét intenzív kapcsolatot tartottunk fenn alapítványunk nevelőcsaládjaival. Ebben meghatározó szerepe volt kapcsolattartónknak, aki rendszeres telefonkapcsolatot tart a szülőkkel és  a gyerekekkel is, havonta rendszeresen látogatja a családokat. Így gyorsan eljutnak a felmerülő gondok és igények is a kurátorokhoz, és így gyorsan találunk megoldást is ezekre.
 

Alapítványunk tevékenységét anyavállalatunk adományaiból, az alapítványunknak adományozott SZJA 1%-okból, állami és városi pályázatokból, és nem utolsó sorban kollégáink adományaiból finanszírozza.
 

Felvettük a kapcsolatot a „Szent Ágota” Gyermekvédelmi Szolgálattal, akik a nevelőszülős családokért felelősök. Májusban találkoztunk, hogy megvitassuk az együttműködési lehetőségeket.
 

A közel 25 éves Alapítványunk életében változást jelentett a bennünket legnagyobb mértékben támogató cégünk név- és tulajdonosváltása. Ez egyben azt is jelentette, hogy az alapítványunk új nevet kapott.
 

Új névnek a „Gyermekek. Esélyek. Jövő - Alapítvány”-t választottuk.
 

A családok húsvétra és karácsonyra anyagi segítséget, élelmiszer vásárlási utalványt kaptak az ünnepi bevásárláshoz, illetve márciusban további anyagi segítséget nyújtottunka mindennapok megkönnyítésére különösen az iskolakezdés előtt.
 

A nevelt gyermekek fejlődésének támogatása érdekében idegennyelv-oktatást, ahol szükség volt rá, fejlesztő pedagógust biztosítottunk számukra. Egy fiatal az Alapítvány segítségével tudott egy később talán megélhetést is biztosító szakmai tanfolyamot elvégezni.
 

A Graepel Kft. segítségével használt, jó állapotú laptopokat is tudtunk adni a családoknak.
 

Mindannyiunk legnépszerűbb rendezvénye a nyári strandnap. Idén is boldog napot töltöttünk együtt a szekszárdi fürdőben, finom ételekkel, italokkal és palacsintával. A jó hangulatról a közös játékok, beszélgetések gondoskodtak.
 

Novemberben a színházban találkoztunk újra a „Látomások” című táncbemutatón, amit a nagyobb gyerekek különösen élveztek.

A legfiatalabbak pedig élvezték a „Dzsungel könyve” musical decemberi előadását.
 

Az idei év méltó zárása volt a Matteo Pizzériában közösen elköltött vacsora. A gyerekek mindannyian nagyon szeretik a pizzát, a családok örültek a vacsora alkalmával átadott karácsonyi élelmiszer vásárlási utalványnak is.
 

Ezúton is nagyon szépen köszönjük a kollégák különböző formában nyújtott értékes segítségét!
 

Köszönjük emellett a Kollégáknak is, hogy tavaly az SZJA 1%-okból rekord összeg, mintegy 170.000 Ft jött be az Alapítványunk számlájára. Ezeket a fenti programokhoz, képzésekhez használtuk fel.
 

Kérünk Benneteket, aki teheti, utalja nekünk az idén is SZJA 1 %-át a 18860359-1-17 adószámunk megjelölésével, előre is nagyon szépen köszönjük!
 

Őszintén sajnáljuk, hogy Karl-Hermann Geiger Úr nem érhette meg, hogy 2025-ben 25 éves lett az Alapítvány. Rengeteget fáradozott azon, hogy létrejöjjön az Alapítvány és megkönnyítse hátrányos helyzetű gyermekeknek, fiataloknak a hétköznapjait, fejlődését és tanulmányaikat.


 

Jahresbericht über die Tätigkeiten der Stiftung in 2024

Im Jahr 2024 gab es wieder eine intensive Verbindung zu den Pflegefamilien unserer Stiftung. Daran hat unsere Kontaktperson einen großen Anteil. Sie besucht die Kinder regelmäßig jeden Monat. Auftretende Sorgen und Bedürfnisse können schnell an die Kuratoren weitergegeben und bearbeitet werden.
 

Die Tätigkeit unserer Stiftung wird Großteils durch Spenden unserer Mutterfirma, durch die Möglichkeit der 1% Steuerabgabe und erfolgreiche Bewerbungen für staatliche Ausschreibungen finanziert.
 

Wir nahmen erneut den Kontakt zum Verband für Kinderschutz „Szent Ágota” auf und trafen uns im Mai, um eine abgestimmte Betreuung der Pflegefamilien zu besprechen. 
 

Die Namens- und Eigentümeränderung unseres Unternehmens - das uns am meisten unterstützt - markierte eine Änderung im Leben unserer fast 25 Jahre alten Stiftung. Damit ging auch die Umbenennung unserer Stiftung einher.
 

Der neue Name lautet „Kinder. Chancen. Zukunft – Stiftung“.
 

Die Familien bekamen zu Ostern und Weihnachten eine materielle Hilfe für den Festtagseinkauf und weiterhin im März eine Unterstützung zum Erwerb von Dingen des Alltages, vor allem vor dem Beginn der Schule.
 

Um die Entwicklung der Pflegekinder zu begleiten und unterstützen, ermöglichen wir ihnen Fremdsprachenunterricht, Lernhilfe durch Pädagogen und einen Zuschuss für einen Weiterbildungslehrgang. Wir hatten die Möglichkeit, gut erhaltene Laptops zu verschenken.
 

Das beliebte Ereignis für uns alle ist der Strandtag im Sommer. Auch in diesem Jahr verbrachten wir gemeinsam einen frohen Tag im Szekszárder Bad mit Essen, Trinken und Palatschinta.  Gemeinsame Spiele und Gespräche sorgten für gute Laune.
 

Im November trafen wir uns im Theater zu der Tanz-show „Látomások“, die ganz besonders den Größeren sehr gefallen hat.
 

Die Jüngsten unter uns hatten bei der Vorstellung „Dschungelbuch” im Dezember ihre besondere Freude.
 

Mit einem Abendbrot in der Pizzeria Matteo fand dieses Jahr in froher Stimmung einen würdigen Abschluss. Die Kinder lieben Pizza ganz besonders und freuten sich auch über den Einkaufsgutschein zum Weihnachtsfest, der an die Eltern übergeben wurde.
 

Vielen Dank auch hier für die verschiedene, wertvolle Unterstützungen unseren Kollegen!
 

Wir möchten auch den Kollegen dafür danken, dass im vergangenen Jahr ein Rekordbetrag von 170.000 HUF aus SZJA 1 % auf das Konto unserer Stiftung gelangt ist. Diese haben wir für die oben genannten Programme und Schulungen verwendet.
 

Wir bitten Sie, wenn möglich, auch dieses Jahr bereits 1% Ihrer Einkommensteuer unter Angabe unserer Steuernummer 18860359-1-17 an uns zu überweisen. Herzlichen Dank auch im Voraus!
 

Wir bedauern sehr, dass Herr Karl-Hermann Geiger das 25-jährige Jubiläum der Stiftung im Jahr 2025 nicht erleben konnte. Er setzte sich mit großem Einsatz für den Aufbau der Stiftung ein und wollte benachteiligten Kindern und Jugendlichen den Alltag, die Entwicklung und Ihr Studium erleichtern.

    Swift kód: UBRTHUHB | Az alapítvány számláinak IBAN formátuma:
    Forintos számla: HU 67 12071001-00293501-00100009
    Euro-s számla: HU 46 12071001-00293501-00200006
    Adószámunk: 18860359-1-17
    gyermekekeselyekjovo.hu | Copyright © 2026 Minden Jog fenntartva | ADATVÉDELMI IRÁNYELVEK